Értesüléseink szerint, tavaly nyáron már elindult egyfajta felszámolási ügymenet a Csoportnál, de akkor – feltehetően éppen az emlegetett jogi rendezetlenség miatt – végül gyakorlatilag nem sikerült felszámolási védettség alá helyezni a cégcsoportot.
Ezt követően igen jelentősen nőtt az acélár, így – informátorunk szerint – a legkülönfélébb machinációkkal sikerült lélegeztetőgépen tartani a vasművet a „szárnyaszegett” vezetésnek.
Idén nyáron azonban beütött a krach, az acélárak növekedése is megtorpant, majd esésbe váltott; továbbá az energiaárak is elszálltak.
Márpedig az acélolvasztás rendkívül energiaigényes folyamat, így hamar megborulhatott az eredetileg is igen kényes pénzügyi egyensúly.
Mi lesz az 5000 munkahellyel? És a vasművel?
A térség jövője szempontjából két dologra lenne mindenképpen szükség: egyfelől, miután szeptember 16-án a második kohó is leállni kényszerült, valamilyen megoldást találni a nagyolvasztó működésére. Ugyanis azt
folyamatosan fűteni kell vagy szakszerűen le kell csapolni, nem lehet csak úgy leállítani, mintha egy villanyégőt kapcsolnánk le,
különben a sokszáz milliárd forintos berendezés tönkremehet. Ha ez a gyors veszélyelhárítás megtörténik, akkor – vagy inkább ezzel párhuzamosan – jöhet a (beszállítókkal együtt) a mintegy 5000 dolgozó állásának megmentése.
Ugyanis mindkét fenti ügy gyors, sebészi pontosságú és mint említettük, jogilag igen “egyedi megoldásokat” kívánó beavatkozást igényel.
Mi lesz hosszabb távon?
Természetesen a fenti két akut probléma kezelését követően szinte azonnali kérdésként merül fel az acélgyártó jövőbeni sorsa. Itt azonban egy
kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy végre-valahára egy olyan jogi helyzet álljon elő, amelyben a vitatkozó tulajdonosok és a magyar állam képviselői bármiféle egyezségre tudjanak jutni.
Különösen azt illetően, hogy ki kerüljön döntési helyzetbe legalább az eszközök és a dolgozók felett, hogy legalább az alapok rendben legyenek.
Úgy tudjuk, hogy
a dolgozók bérére ez év végéig lehet nagy biztonsággal előteremteni a fedezetet.
Ezalatt a néhány hónap alatt kellene tehát – jobb híján – visszaállamosítani és 2023-tól valamilyen új formában tovább működtetni a dunaújvárosi vasművet.
Hol tart az állami, kormányzati segítség ügye?
Végül álljon itt Dunaújváros kormánypárti országgyűlési képviselőjének, Mészáros Lajosnak friss közösségi média bejegyzése (változtatás nélkül közöljük ezt) a témában, amely igyekszik minden fontos és aktuális kérdésre válaszolni:
– Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselőjeként fontos számomra a város meghatározó foglalkoztatója, a Dunaferr helyzete, különösen azoknak a családoknak a szempontjából, amelyek megélhetése e társaságcsoport működésétől függ.
– A kusza tulajdonosi viszonyok kiindulópontja a cég 2004-es privatizációja, mely az akkori szocialista kormány bűne volt. A menedzsmenti funkciók korlátai és a döntésképesség deficitje is erre vezethető vissza. Ezekkel a hátrányokkal érte el a 2022-es energiaár robbanás a Vasműt.
– Hozzáteszem, Európában már több acélipari mű is leállt a háború és az EU ésszerűtlen szankciós politikája okozta energiaválság miatt.
– Ebben a helyzetben számomra a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, ezért napi kapcsolatban állok a Vasmű menedzsmentjével, információval látnak el a legfontosabb kormányzati intézkedések szükségességéről.
– Ennek jegyében személyesen kerestem fel Dr. Molnár Krisztián elnök úrral együtt Lázár János építési és beruházási miniszter urat, ahol a Vasmű helyzete mellett a kórház fejlesztéseit is megtárgyaltuk. Sevcsik Mónika asszony, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatójaként levelet írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter uraknak.
– E levél tartalmazta azokat a kormányzati lépéseket, amelyek szükségesek a magyar acélipar válságon való átsegítéséhez. Jómagam is jeleztem mindkét miniszternek ezen intézkedések fontosságát térségünk munkavállalói szempontjából.
– Szintén Dr. Molnár Krisztián elnök úrral felkerestük Várujhelyi Ferenc államtitkár urat, a NAV elnökét, hogy a Vasmű és a NAV között folyamatban lévő ügyek a törvényes lehetőségek között minél előbb lezárásra kerülhessenek, hogy a Vasmű likviditása javuljon.
– Ezek közül az egyik ügy szinte azonnal meg is oldódott.
– A hét folyamán alkalmam lesz további tárgyalásokat folytatni meghatározó kormányzati szereplőkkel a Vasmű helyzetéről. Bízom benne, hogy ezeknek pozitív eredménye lesz.
– Annek ellenére, hogy a Vasmű egy külföldi tulajdonú magáncég, és a problémáit nem mi okoztuk, mindent meg fogunk tenni, hogy az itt dolgozók megőrizhessék munkahelyeiket.